VMJE IFJÚSÁGI SZAKMAI HÉTVÉGE

VMJE IFJÚSÁGI SZAKMAI HÉTVÉGE

A VMJE első szakmai hétvégéjének a Tarcal-hegységen található Ceptor- Andrevlje rendezvényközpont adott otthont, amely szeptember 25-én, pénteken vette kezdetét. A rendezvényt az Egylet Elnöke, Nyilas Mihály nyitotta meg. Az ünnepélyes megnyitót, és köszöntőt Dr. Dudás Attila, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kara rendkívüli tanárának izgalmas előadása követte, amely a fogyasztóvédelem alapjairól, a kellékszavatosságról, és a jótállásról szólt.

A rendezvény második napján, szombaton, Szilágyi Miklós ügyvéd elődása következett, aki érdekes történeteket mesélt az ügyvédi hivatásról. Az előadást egy kerekasztal beszélgetés követte, melyen fiatal jogászaink kérdéseket tehettek fel Dr. Dudás Attila professzornak, és Szilágyi Miklós ügyvédnek. A kerekasztal beszélgetés után  Dr. Lázár Zsolt, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának, Szociológia Tanszékének rendkívüli tanárának előadását hallgathattuk meg, melynek címe a posztmodern állapot volt. A jogszociológiai ismeretek megszerzése után, erdei gyalogtúrára vittük résztvevőinket, hogy közelről is megfigyelhessék a Tarcal-hegység szépségeit. Túravezetőnk Tarján Tobolka Albina volt.

A rendezvény harmadik, és egyben utolsó napján, vasárnap, Búcsú Árpád, az Óbecsei Alapfokú Bíróság bírája által, egy újabb gyakorlatias előadást hallgathattak meg résztvevőink, melyben szó volt a büntetésvégrehajtásról, és érdekes gyakorlati esetekről. Az előadás után a szávaszentdemeteri (mitrovicai) börtönbe látogattunk el, ahol amellett, hogy betekintést nyerhettünk a börtön rejtélyes világába, Dr. Mészáros Zoltán történész előadását is meghallgathattuk a büntetésvégrehajtás történelméről.

A járványügyi előírásokkal összhangban szerveztük meg rendezvényünket, így a résztvevők maximális létszámát is korlátoztuk, de a nagy érdeklődés miatt a pénteki és szombati előadásokat élőben is közvetítettük a VMJE Facebook oldalán.



Mások így tudósítottak tanácskozásunkról:

https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/szakmai-hetvege-fiatal-jogaszoknak

http://rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/a-vmje-ifj%C3%BAs%C3%A1gi-szakmai-h%C3%A9tv%C3%A9g%C3%A9je_1164791.html

https://www.magyarszo.rs/hu/4415/vajdasag_ujvidek/226961/Jogi-k%C3%A9rd%C3%A9sek-a-Tarcal-hegys%C3%A9gben.htm